Touchflow – Önismereti tréning vezető tanfolyam

Touchflow – amikor az érintés beszél hozzád.
Önismereti tréning vezető tanfolyam

Számtalan pszichológiai kutatás támasztja alá, hogy az érintésnek milyen fontos szerepe van az életünkben.

Az interperszonális érintések jelentős hatást gyakorolnak az érzelmi működésünkre, az élettel való elégedettségünkre, a szubjektív jólétünkre.

A fejlődés lélektani kutatások is szintén bizonyítják a különféle érintések jelentős hatásait. Bonyolult biológia reakciók kötik össze a legnagyobb érzékszervünk, a bőr által felvett impulzusokat a lélek reakcióival.

Ha szeretnél ezzel a témával mélyebben foglalkozni, érdemes önmagadon is megfigyelned ezeket a folyamatokat. A Tocuhflow önismereti tréning vezető tanfolyamon az elméleti oktatás mellett lehetőséged nyílik, hogy te is aktívan dolgozhass magadon.

  • Feltérképezheted a határaidat.
  • Megláthatod a valós vágyaidat, megélheted az önazonosságod.
  • Megérezheted a pszichoszomatikus folyamatok gyökereit vagy az esetleges problémák feloldódását.
  • Valóságba öntheted az érintés tudomány által már igazolt jótékony hatásait.
  • Fürdőzhet a lelked a csodás biokémiai reakcióknak köszönhetően.
  • Az odaadás és befogadás ezer színárnyalatával alkothat a lelked a saját biztonságos határaidon belül elvárásoktól mentesen.
  • Ezek felett pedig megtanulhatod mik azok a fontos szempontok, ami alapján kísérhetsz másokat ebben az önismereti folyamatban.
  • Hogyan biztosíts testileg és lelkileg biztonságos teret a foglalkozáson résztvevőknek.
  • Hogyan tudod megvalósítani, hogy a személyes határok betartása mellett zavartalanul feloldódhassanak a folyamatban a résztvevők.
  • Megismerheted az ide vonatkozó pszichológiai és lélektani kutatások eredményeit és az érzékszervek anatómia és élettani működését.

A workshop ruhában zajlik, semmi fel nem vállalható nem történik, szex mentes esemény.

A Touchflow önismereti tréning vezető tanfolyam Díja: 20.ezer Ft.

A résztvevő trénerek a személyes gyakorlat mellett tananyagot és oklevelet kapnak.

1 napos tréning, amely közelebb hoz önmagodhoz és összekapcsol másokkal.

Felkészít, hogyan vezess támogatóként másokat önfelfedező folyamatokban.

Várlak szeretettel

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó

Férfi Intim Medical és Powerzone trénerképzés

 

Miben tudsz majd segíteni a vendégeidnek a Férfi Intim Medical
és Power zone tréningekkel?

  • A vendégek megtanulják a belső fókusz kialakítását, amivel sokkal élvezetesebbé tudják tenni a szexet
  • Kifejezetten meg nő a potencia biztonsága és kontrollja
  • A gyakorlástól fokozódik a szexuális vágy és teljesítmény
  • A megedzett gátizmok biztosítják az erekciós magasságot
  • Megnő az önbizalom, az önértékelés
  • Aktiválódnak a szexuális energiák és intenzíven ellátják a férfi szerveket
  • Kialakul egy magas testtudat, amivel szabályozható a korai magömlés
  •  A prosztata problémák megelőzhetők, javul a prosztata funkciója és ürülése
  • Az Aranyér megelőzhető panaszok enyhülnek visszahúzódnak
  • Oldódnak a lelki feszültségek
  • Megerősödnek a hímvessző, a végbél, a here, és a prosztata működését serkentő izmok
  • Jelentősen intenzívebbé válik a szexuális élmény
  • A kismedencei vérkeringés fokozódik, javul gátizmok és férfi szervek vérkeringése
  • Jobbá válik a vizeletürítés, és a megtartási képesség
  • Erős és biztonságos lesz a szél és széklettartási képesség
  • Fokozódik a herék funkciója
  • Erősödik a sperma kilövellése, mennyisége és minősége
  • Nagy szerepet kap  a férfiakat nagy számában érintő menedzser betegségek és civilizációs betegségek megelőzés
  • Erősítjük a testtartásért felelős (core) izmokat, fejlesztjük a mozgáskoordinációt és a kismedence stabilitását
  • Növeljük a kondíciót és a szervezett stresszel és betegségekkel szembeni ellenálló képességét

Képzési modulok:

Medical modul
  • Gátizomtan
  • Urológia
  • Proktológia
  • Szexológia
  • Andrológia
  • Core fejlesztés
  • Anatómia

Gyakorlati modul

  • Férfi Intim torna
  • Specifikus core fejlesztés
  • Gerinctorna modul
  • Powerzone tréning felépítése
  • gyakorlatok vezetése

Jelentkezz most!

Képzési információk:
A női intim torna alap tanfolyam után ráépülő képzésként végezhető a férfi intim torna.
információk a női intim torna alapképzésnél olvashatók
A tanfolyam indulása folyamatos a jelentkezők létszámától függ az indulása.
Blended Learning formában, egyeztetés alapján

Sikeres elméleti, gyakorlati vizsgák és a leadott házi feladatok után a hallgatók Intim Medical és Powerzone tréneri tanúsítványt kapnak!

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó

Pregnant Medical -szülésre felkészítés és Kismama Intimfitness trénerképzés

A női intim torna alaptanfolyam elvégzése után választható a Pregnant Intim Medical együtt a Kismama Intimfitnessel,

vagy külön fő képzésként választható a Kismama Intimfitness.

Miben tudsz majd segíteni a kismamáknak?

  • A kismamák tudatos szülésre felkészítésében
  • A várandósság és szülés alatt, az egyik legjobban igénybe vett területre irányul a fókusz, ez pedig a medencefenék izomzata
    Mivel a gátizomzat alulról lezárja a medencét, megtartja a ránehezedő nyomásfokozódásokat, segít a kismedencei szervek rögzítésében, a baba pedig ezen keresztül jön a világra.
    Így az intim zónát kell a leginkább felkészíteni a szülésre
  • fontos a helyes fókuszálás és a lazítás elsajátítása
  • a gáti koordináció fejlesztése, hogy gördülékenyebb legyen a gátvédelem,
  • elkerülhetők legyenek az esetleges szövődmények
  • a rugalmas, karbantartott gátizomzat a kulcsa a szülésnek
  • Gáti vénatágulatok: szeméremtáji visszér és aranyér megelőzése
  • Vizeletinkontinenciák megelőzése, megszüntetése
  • Széltartási panaszok, székletinkontinencia megszüntetése
  • Hüvelygyengeség
  • orgazmus zavarok,
  • Záróizmok (húgycső,végbél) karbantartása
  • Ürítési kontroll javítása
  • Hüvelyflóra karbantartása
  • a szülés utáni regenerálódással újra visszanyerjék az anyukák az intim erőnlétüket
    Nem csak baba születik, hanem egy anyuka is!
    Segítheted a kismamákat, hogy megtalálják a harmóniát ebben a különleges időszakban.

Gyakorlati modul

  • Pregnant Intim Medical tematikus gyakorlatsor a várandósság állapotához kialakítva, a kismama szervezetének kényeztetéséhez és a szüléshez való felkészüléshez.
  • Kismama Intimfitness speciális gyakorló program amivel a szülésig tudja kísérni a tréner a kismamát.

Jelentkezz most!

Képzési információk:

Jelentkezés a tanfolyamokra:
 A női intim torna alapképzés elvégzése után az alábbi tanfolyamok választhatók.
Kezdés időpontja:
Folyamatosan lehet jelentkezni Blended Learning formában
  • Szülésre felkészítés  (Pregnant Medical) és Kismama Intimfitness
    3×2 nap.  Díja: 59 ezer ft.
  • Medence fájdalom syndromák, Medence relaxációs tréning.
    3×2 nap.  Díja: 59 ezer ft
  • Intimfitness: perventív gátizomtorna és Intim medical gyakorló program.
    3×2 nap.  Díja:59 ezer ft
  • Férfi Intim torna és
    Power Zone
    3×2 nap. Díja:59 ezer ft.

Sikeres elméleti és gyakorlati vizsgák és leadott házi feladatok után a hallgatók Pregnant Medical és  Kismama Intimfitness tréneri tanúsítványt kapnak.

Főképzésként választható tanfolyamok:
Női intim torna, Intimfitness,-8 napos képzés,180 ezer ft
Kismama Intimfitness -8 napos képzés, 180ezer ft

Várlak szeretettel!

Gottlieb Ildikó
+36 20 971 6669

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó

Intimfitness

Az Intim Medical Tréningeken belül, a női intim torna elvégzése után választható az Intimfitness tréning.

Miben tudsz segíteni a vendégeinknek az Intimfitness órákkal?

  • Az Intimfitness formába hozza a nőket kívül, belül.
  • Nagy hangsúlyt kap a preventív életmód, a kismedencei szerveket és gátizmokat gyengítő rizikófaktorok életmódbéli áthangolása
  • Intim tornát végzett kliensek gyakorló órája, vagy
  • preventív gátizom torna azoknak akik a gátgyengeség megelőzését szeretnék
  • Az Intimfitnessel segíteni tudsz a szép, esztétikus női izomzat kialakításában
  • A Test rugalmasabb, energikus és vonzóbb marad
  • Babavárásnál előkészíthetjük a babaházat (anyaméhet) a befogadásra
  • Csökkenthetjük a meddőség kockázatát
  • Gyors regenerálódást jelent az Intimfitness, fizikailag lelkileg és a párkapcsolat minőségében
  • A gyakorlatokkal javul a kismedencei szervek keringése, működése, megelőzhetők és megszüntethetők a civilizációs ártalmak okozta problémák.Pl: Ülőmunka káros hatásai! székrekedés, aranyér, felfázások, menstruációs díszkomfort,
  • A fitt gátizmok egy új testközéppont adnak, ami hálózatos összeköttetéseivel tónusban tartja a mély izmokat, és stabilitást ad
  • Megelőzhetjük a kismedencei szervek megereszkedését, süllyedését – hólyagsérv, végbélsérv, hüvelysérv, méhsüllyedés (descensusok, prolapsusok,)
  • Javul a vizelet és széklet ürítés kontrollja, így elkerülhetők a kellemetlen meglepetéssel járó vizeletcsepegés egy tüsszentés, nevetés, szökdelés, kocogás, emelés alkalmával
  • Erősödik a húgycső, hüvely, végbél szorítóereje, állóképessége és koordinációja
  • Gyorsul az alsó végtagok nyirokkeringése, így könnyebb megszabadulni a méreganyagoktól
  • A gyakorlatok energetizálják a női szerveket, intim izmokat és fokozzák a gyökércsakra és a szexcsakra működését. Ennek hatására nő az orgazmus készség és a szexuális aktivitás
  • Az Intimfitness hatékony kényeztető program a kismedencei és gáti lazító és nyújtó gyakorlatokkal, légzés technikákkal, ami igazi kikapcsolódást és feltöltődés jelent
  • A tréning segít helyreállítani a napi stressz okozta lelki díszkomfortot és a harmónia felé vezeti a női lelket

Gyakorlati modul

  • Gátizom torna
  • Intimfitness
  • Alhasvédő gyakorlatok
  • Alakformálás
  • Légzés terápia
  • Energetikai gyakorlatok
  • Gerinctorna alapok
  • Női jóga alapok

Jelentkezz most!

Képzési információk:

Az Intim Medical Tréningeken belül, a női intim torna trénerképzés elvégzése után választható

Intimfitness: perventív gátizomtorna és Intim medical gyakorló program. A női intim torna alap tanfolyamot végzett trénereknek:  4 nap.  Díja:59 ezer ft

Az ár tartalmazza a medical és fitness jegyzeteket és a vizsgadíjat.

A képzést vezeti: Gottlieb Ildikó

Várlak szeretettel!

Gottlieb Ildikó
+36 20 971 6669

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó

Beautyflow – Woman’s health

Woman’s health –  komplex szemlélet

Miben tudsz majd segíteni a vendégeinknek ?
  • Saját női testünk működésének megértésében
  • A befogadó és tápláló minőségünk megélésében
  • A dinamikus gyakorlatok és légzések során stimuláljuk, masszírozzuk a női szerveket, harmonizáljuk a hormonműködést.
  • A gátizmok aktív edzésével energiapumpaként felébresztjük a női szervek erejét
  • Oldjuk a testi, lelki merevséget, ezáltal segítünk a női testnek kitárulni
  • Mind fizikai, mind energetikai módon hatnak a gyakorlatok, ami segíti a mélyebb megtapasztalásokat, a kapcsolódásunkat önmagunkhoz és a testünkhöz
  • Felszabadultságot, harmóniát, termékenységet és kiteljesedés adsz a  BEAUTYFLOW-val
  • Segít női energiák felébresztésében, önmagunk elfogadásában és belső szexuális energiák megújulásában
  • Fizikai szinten a kismedencei női szervek a medencét alulról bezáró intim izmok, az erek, az idegek, a mirigyek, a nyirokáramlás, az emésztés, vagyis minden szervünk, szervrendszerünk edzés alá kerül
  • A BEAUTYFLOW gyakorlatok fizikai-testi és finom energetikai szinten is elősegítik a nőiségünk átélését és a női minőségünk-tudatosságát
  • A különféle légzés technikákkal kiegészített flow gyakorlatokkal kiegyensúlyozzuk a hormonális működést, az idegrendszert és ezzel az érzelmek stabilitását is
  • Női létünk folyamatos hormonváltozáson megy keresztül a női ciklus szerint. Ezért  segítjük,hogy mindenki saját testjelzései, érzetei szerint merüljön bele a gyakorlatok áramlásába
  • A BEAUTYFLOW segít önmagunk megismerésében, elfogadásában, női mivoltunk teljesebb megélésében.

Képzési modulok:

Medical modul

  • Női szervek anatómiája, élettana, patológiája
  • Endokrinológia áttekintés
  • Légzés terápia alapok
  • Gátizomtan: medencefenék anatómiája, feladatai, gátgyengeségek első és másodfokú tünetei, rizikófaktorok felismerése, életmódbéli áthangolása, önvizsgálatok szempontjait.
  • Medical területből az idekapcsolódó Nőgyógyászati,Urológiai Proktológiai ,Szexológiai problémák.

Női modul

  • Fontos megismerni a női betegségek lelki hátterét, mivel a mai kor jellegzetessége a halmozott pszichoszomatikus női betegségek megjelenése
  • Női életciklusok
  • Energetika
  • Légzés terápia

Gyakorlati modul

  • Női gyakorlatok rendszere
  • Medencefenék izmok koordinációja, specifikus erősítő nyújtó és lazító gyakorlatai
  • Energetizáló gyakorlatok
  • Légzés terápiás gyakorlatok

Jelentkezz most!

Képzési információk:

Képzés időtartama:
3 hónap intenzív képzés
(elmélet és gyakorlat)

Képzés Díja: 199.ezer ft

sportoktatóknak és jóga oktatóknak ajánlott képzés.

Kezdés időpontja: jelentkezés alapján folyamatosan indul.

 

Sikeres elméleti és gyakorlati vizsgák és leadott házi feladatok után a hallgatók
BEAUTYFLOW – woman’s health

tanúsítványt kapnak.

A képzést vezeti:
Gottlieb Ildikó,

Várlak szeretettel!

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó

Intim Medical – Női intim torna trénerképzés

Legyél te is női intim torna tréner!

Államilag nyilvántartott, bejelentett képzés (Felnőttképző nyilvántartásba vételi száma: B/2021/000571)

Egy válasz a belső hívásodra:

  • Úgy érzed, ideje irányt váltani vagy a tudásod bővíteni?
  • Olyan hivatást keresel ami értéket teremt?
  • Amivel hatással lehetsz mások életére?
  • Az embereket segítő szándék vezérel?
  • Fontos megbecsüljenek?

Akkor most jó helyen jársz!

Az intim torna módszer azoknak való, akik nem csupán egy új képzést keresnek, hanem egy lehetőséget arra, hogy mélyebb, emberközeli munkát végezzenek, és valódi változást hozzanak mások életébe.

Egy hivatás, amely erőt ad és önbizalmat.


Az intimitással, kapcsolatos problémák rengeteg embert érintenek, ezért fontos a megfelelő szakértelem és a biztonságos jelenléten alapuló segítség.


Kinek való ez az út?

Ez az intim torna módszer nem végzettséghez kötött, hanem belső érettséghez.

Azoknak szól,

  • akik pályamódosításon vagy szakmai bővítésen gondolkodnak
  • akik segítő hivatást keresnek, de nem a klasszikus formákban
  • akik hosszú távon is fenntartható, értelmes egzisztenciát szeretnének építeni

Mit nyújt szakmailag ez az Intim Torna Módszer? 

Az Intim medical akadémia, intim torna módszere egy komplex, strukturált szakmai rendszer, amely a női egészség támogatását és az öngondoskodást helyezi a középpontba testi, lelki és funkcionális szinten.

A rendszer integrálja

  • a mozgásszervi és sporttudományi alapokat,
  • a holisztikus egészségszemléletet,
  • valamint az intim területhez kapcsolódó medical ismereteket, különös hangsúlyt fektetve a gyakorlati alkalmazhatóságra.

Egyedi fejlesztésű, saját rendszerű intim torna módszer, amely a kismedencei szervsüllyedéseket (prolapsusokat) komplex, rendszerszemléletben tárgyalja.

A Gottlieb Ildikó-féle megközelítés olyan területre fókuszál, amellyel az intim torna irányzatok többsége nem foglalkozik mélységében.
Ez a szemlélet teszi a módszert különlegessé és hosszú távon is hatékony öngondoskodási eszközzé.

Mit jelent intimtorna trénernek lenni?

Az intim torna testi szinten támogatja az egészséget, érzelmi szinten az önazonosságot, és segít helyreállítani a testtel való kapcsolatot. A személyeddel egy teret hozol létre a változáshoz.

Ez a szerep egyszerre szakmai és emberi: kísérni valakit, figyelemmel, együttérzéssel, ráhangolódni az igényeire, és szakmai felelősséggel átadni neki a tudást. Olyan munka, amely valódi hatással van – és amelyben te magad is folyamatosan fejlődsz.

Természetes, ha most kérdések vannak benned.

– Alkalmas vagyok erre? Nem késznek kell lenned, hanem nyitottnak.

A folyamat során minden szükséges tudás és szemlélet lépésről lépésre épül fel.

– Meg tudom tanulni? Igen. Elegendő idő áll rendelkezésedre.
Családias hangulatban, kis csoportos foglalkozásban, tanulást segítő videók, jegyzetek mellett személyes szakmai vezetésemmel kísérlek, amelynek 25 év, az intim témában való úttörő munka tapasztalata és végzett szakorvosok adják a megalapozását.

– Megéri az árát, megtérül-e? Egy olyan területre lépsz, amely hiányszakma, ezért valódi igény van a munkádra. A tovább adott intim torna módszer magas szellemi és anyagi értéket képvisel.
A magas szintű szakmai tudásod önállóságot és magabiztosságot ad. A segítségednek köszönhetően az életminőségükben jelentős változást megélt emberek hálával, és szeretettel vesznek körül.
Anyagilag és egzisztenciálisan biztos alapot teremthetsz magadnak.

Életminőséget és öngondoskodást adsz, ami értéket teremt.


Ha olvasás közben azt érezted, hogy „igen ,ez nekem szól, ezt kerestem ”, akkor csatlakozz hozzánk!

Az intim torna módszer nem mindenkinek szól – de akiknek igen, azok számára egy új kezdet lehet.


Nézzük miben tudsz segíteni ezzel a koplex szemléletű, intim torna módszerrel?

A női intim torna testtudatosságon alapuló öngondoskodási módszer, amely a kismedencei terület működésének támogatásán keresztül járul hozzá a női életminőség javításához.

1. Kismedencei funkciók és kontroll támogatása

Az intim torna segíthet:

  • vizeletinkontinencia különböző formáinál
  • széltartási panaszoknál, székletinkontinenciánál
  • ürítési kontroll javításában
  • székrekedés, defekációs zavarok, IBS esetén
  • női kismedencei szervek működésének tudatosabb támogatásában

2. Gát- és intimterület állapotának javítása

Támogatást nyújthat:

  • gátgyengeség, hüvelyi tónuscsökkenés esetén
  • hüvelyi szárazság, hüvelyérzet-változás kapcsán
  • gáti vénatágulatok, aranyér megelőzésében és panaszainak enyhítésében
  • hüvelyflóra egyensúlyának fenntartásában

3. Süllyedések és megelőzés

Gottlieb Ildikó által fejlesztett módszer, kifejezetten egyedülálló módon foglalkozik a kismedencei prolapsusok témakörével. Komplex és rendkívül hatékonyan működő rendszert alkalmaz mely az öngondoskodás részeként alkalmazható:

  • hólyagsérv, hüvelysérv, végbélsérv, bélsérv
  • méhsüllyedés (descensus, prolapsusok) esetén
  • megelőzésre, állapotfenntartásra és életminőség-javításra

4. Női ciklushoz és élethelyzetekhez kapcsolódó támogatás

Segíthet:

  • menstruációs diszkomfort csökkentésében
  • szülés utáni intim regeneráció támogatásában
  • változókori intim tünetek megelőzésében, enyhítésében
  • méheltávolítás (hysterectomia) utáni regenerálódásban
  • meddőséggel érintett élethelyzetek testi támogatásában

5. Nőgyógyászati érintettségek melletti életminőség-javítás

A módszer kiegészítő öngondoskodásként alkalmazható:

  • mióma, ciszták, PCOS, endometriózis esetén
  • vaginitis, cystitis, sipolyok, analis fissurák mellett
  • urogenitális, anorectalis és perineális fájdalmaknál az általános közérzet és életminőség javítására.

6. Szexualitás, nőiség és testkapcsolat

Ez az intim torna támogathatja:

  • vaginizmus esetén a testérzékelés finomítását
  • orgazmuszavarok, libidócsökkenés esetén a testi kapcsolat erősítését
  • a nőiség megélését, önelfogadást
  • szexuális és párkapcsolati harmónia javítását

7. Életmód, testtudat, megelőzés

Ez a módszer hozzájárul:

  • a gátgyengeséghez vezető rizikófaktorok felismeréséhez
  • tudatos életmód-változtatáshoz
  • testtudat és belső figyelem fejlesztéséhez
  • a női test vitalitásának fokozásához

8. Átfogó életminőség és pszichés jóllét

A rendszeres gyakorlás hatással lehet:

  • az életminőség általános javulására
  • az önbizalom növekedésére
  • a szociális és intim kapcsolatokban való magabiztosabb jelenlétre

Képzési modulok felépítése

A képzés egymásra épülő medical és gyakorlati modulokból áll, amelyek együtt adják a módszer komplex, rendszerszemléletű alapját.


Részletekért hívj most:
06-20-971-6669

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó

I. Medical modul – szakmai alapozás

A medical modul célja, hogy stabil, összefüggéseiben értelmezhető szakmai hátteret adjon a női intim terület működésének megértéséhez.

A modul témakörei:

  • gátizomtan
  • anatómia
  • urológia
  • nőgyógyászat
  • proktológia
  • szexológia
  • reumatológia
  • pszichológia
  • edzéselmélet (medical szemléletben)

II. Gyakorlati modul – módszerátadás és alkalmazás

A gyakorlati modul a megszerzett elméleti tudás konkrét, alkalmazható eszközökké formálását támogatja.

Mozgásoktatás és módszertan

  • a “nem látható terület” mozgásának oktatási szempontjai
  • gyakori hibalehetőségek felismerése és korrigálása
  • a helyes gáti koordináció kialakításának tematikus felépítése
  • a női intim torna rendszerének felépítése
  • gyakorlatok vezénylésének és tanításának szabályai

Tréningfelépítés és edzéstervezés

  • kis- és nagycsoportos foglalkozások felépítése
  • egyéni és magántréningek struktúrája
  • edzéselmélet speciális medencefenék- és kismedencei fókuszban
  • egyénre szabott edzéstervek kialakításának szakmai szempontjai

Élethelyzetekhez kapcsolódó támogatás

  • műtétre való felkészítés öngondoskodási szemlélettel
  • műtétek utáni regenerálódás elősegítése
  • a műtéti eredmények hosszú távú megtartásának támogatása
  • a női test (“babaház”) várandósságra való felkészítésének szempontjai
  • szülés utáni testi és lelki regenerálódás szakaszai és felépítése

Gátgyengeség és prevenció

  • első- és másodfokú gátizomgyengeséghez kapcsolódó panaszok
  • panaszok enyhítésének és megszüntetésének lehetőségei
  • öngondoskodásra nevelés, tudatos testhasználat átadása

Intim egészségnevelés

  • családon belüli tudatos intim egészségnevelés lépései
  • korosztályhoz igazított kommunikáció és szemléletformálás

Szakmai ajánlás

Ez a képzés izgalmas, minden korosztályt érintő intim témákon vezet végig, mély összefüggéseket feltáró medical tudással és gyakorlati tapasztalással kiegészítve.

A szakmai tanulás mellett a résztvevők saját női útjukon is haladnak:
önismeretet támogató gyakorlatokon, testi és lelki kapcsolódásokon keresztül.

Ez a program nem csupán tudásátadás, hanem egy állomás a nőiség megélésében, egy beavató jellegű folyamat, amely mélyebb megértést és kapcsolódást hoz önmagunkhoz, a segítő tréneri közösséghez és a többi nőhöz.


Részletekért hívj most:
06-20-971-6669

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó

Képzési információk:

Képzés időtartama:  3 hónap

Képzés kezdése:
2026. Szeptember 12. szombat, online 10-15-ig.

Visszahallgatható előadások!

Képzés díja: 450 ezer Ft, mely tartalmazza a jegyzeteket és a vizsgát is.

Részletfizetés esetén : Az összeget két részletben lehet utalni.
Első részt a tanfolyam megkezdéséig a második részt a tanfolyam második hónapjának első hetében.
részletfizetés esetén a képzés díja 490 ezer ft. azaz: 2x 245 ezer ft.

Felnőttképző nyilvántartásba vételi száma: B/2021/000571

Tréneri visszajelzések:

“Kedves Olvasó!
Dr. Serfőző Helga Rebeka vagyok. Szülész-nőgyógyászként úgy vélem, hogy az urogynecológiai kórképek, valamint a kapcsolódó szexuális és életminőségi panaszok komplex ellátást igényelnek.
Nap mint nap tapasztalom, hogy a nők nehezen beszélnek intim panaszaikról, és sokszor a szégyenérzet, a halogatás vagy az információ hiánya miatt nem is kérnek időben segítséget.
Szakmai pályám során számos kismedencei rekonstrukciós eljárást sajátíthattam el, azonban szerettem volna még mélyebb tudást szerezni a konzervatív megoldási lehetőségek terén.
Így találtam rá Gottlieb Ildire, akinek szakmai előélete, empatikus hozzáállása és hivatástudata azonnal meggyőzött arról, hogy ő az ideális szakember, akitől tanulni szeretnék.
A vele töltött képzés során látóköröm tovább bővült, és olyan új ismereteket szereztem, amelyekkel eredményesebben tudom támogatni pácienseimet a prevenció, a rehabilitáció és az önbizalom visszaszerzésének útján.
Meggyőződésem, hogy az Intim Medical Academy tevékenysége komoly értéket képvisel a női egészségmegőrzés és öngondoskodás területén.
Bízom benne, hogy Ildi munkássága nyomán egyre több magasan képzett tréner csatlakozik ehhez a küldetéshez.
Jó szívvel és szakmai meggyőződéssel ajánlom őt mindenkinek, aki hiteles, hozzáértő és elhivatott szakembert keres.”

“Kádár Mónika vagyok, holisztikus egészségmentor Dunaújvárosban, aki komplex mozgás- és aromaterápiás módszerekkel segíti a testi-lelki megújulást. Amikor a második gyermekem születése után furcsa tüneteket vettem észre magamon, még akkor sem voltam tisztába azzal, hogy elég nagy probléma van az intim területen. Majd egy tanfolyamon kért önvizsgálaton derült ki, hogy hólyagsérvem van, pedig nőgyógyászhoz rendszeresen jártam. Itt kezdődött a történetem Gottlieb Ildivel. Az Intim Medical Academy, első végzett trénere lehettem. Ildi szakértelme lenyűgöző, és ha szükséges volt személyesen is foglalkozott a tanfolyam résztvevőivel. Én azóta is gyakorló tréner vagyok és határozottan kijelenthetem, hogy ez egy hiánypótló tudás és szakma. A folyamatos edukáció elengedhetetlen, és azok a hölgyek akik nálam és velem gyakoroltak, mindig tanultak újat és örülök, hogy ők már ezt a tudást tovább tudják adni a gyerekeiknek.”


“Kedves Leendő Intim Medical Trénerek! Bulyáki Lívia vagyok, edző és Intim Medical tréner.
A legjobb döntés volt, hogy a Gottlieb Ildi képzését választottam.
Volt tapasztalat szerzésem máshol, ezért állítom ilyen biztosra.
Fizikálisan és lelkileg is topformába kerültem.
Mély szakmai rálátást és maximális háttértámogatást kapunk.
Bátran használom a megszerzett tudást, nincs kétségem, hogy amit megtanultam maximálisan át tudom adni másoknak. A visszajelzésekből is erre következtetek, hiszen akár a prezentáció által akár a gyakorlatvezetés és otthoni tréning miatt az elégedettebb, magabiztosabb és többlet tudással rendelkező nőket látom egy -egy tanfolyam elvégzése után.
Szívből ajánlom Ildit, hiszen a képzés elvégzése után sem engedi el a kezedet.”


“Sziasztok! A nevem Gerendai Mariann. Az intim torna számomra több mint mozgás, elhivatottság. Évek óta dolgozom edzőként, és a munkám során újra és újra szembesültem olyan problémákkal, amelyek sok nő életét érintik, mégis ritkán kerülnek szóba. Ma már biztosan tudom, hogy a megszerzett tudásommal valódi, kézzelfogható segítséget tudok nyújtani nemcsak a testi egészség terén, hanem az önbizalom és az életminőség javításában is. Általános iskolai tanárként különösen fontos számomra, hogy a fiatal lányok időben, hiteles útmutatást kapjanak a testtudatosság és az egészségmegőrzés terén.
Az Intim Medical Akadémiát alaposan felépített, szakmailag erős és a mindennapokban is jól alkalmazható tudást kaptam. Bátran ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik ez iránt a terület iránt. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen színvonalas közösség tagja lehetek, és arra is, hogy nap mint nap segíthetek másoknak jobb kapcsolatba kerülni a saját testükkel.”


“Homokiné Orbán Veronika vagyok ápolónő és intim torna tréner, három csodás gyermek édesanyja. Jelenleg egy nőgyógyászati magánrendelésen vagyok asszisztens Dunaföldváron. Sokáig gondolkoztam miben tudnám aktívan segíteni én is a hölgyeket. Így jött az elhatározás, hogy elvégzem az Intim Medical Akadémia tréner képzését. Ildikó szerteágazó és nagy tudása már az elején világossá vált számomra, ami megerősített abban, hogy megfelelő képzést választottam. Ildikó óráink alkalmával többször rávilágított, hogy ez nem csak egy torna, hanem egy támogatói légkör, és erre hamar rá is jöttem amikor elkezdtem tréningeket tartani. Ildikó rugalmas volt és támogató. Hálás szívvel gondolok rá! Anyaként megtapasztaltam, milyen fontos a test tudatos támogatása, és szeretném átadni más nőknek is azt a tudást, amely segíthet a mindennapokban könnyedséget, erőt és magabiztosságot hozni.”


“Tóth Évi fitness és rehabilitációs tréner vagyok és az Intim Medical Academy intim torna trénere. Edzőként, bizalmi viszony alakul ki a vendégeimmel és egyre többször merültek fel intim problémákkal kapcsolatos kérdések. Rájöttem, hogy az edzések alapjához nagy szükség lenne ennek a területnek az ismeretére. Elkezdtem utánanézni a képzéseknek, így találtam rá az Intim Medical Akadémiára. Gottlieb Ildivel való beszélgetésben azonnal éreztem, hogy jó helyen vagyok. Az a türelem, a segítőkészség és a szakmai hozzáállás, amit Ildi sugárzott, rögtön bizalmat ébresztett bennem. Az energiáink összekapcsolódtak és nem volt több kérdés, hol a helyem. Nagyon sokat hozzátett a képzés a munkámhoz és a saját magam intim egészségének karbantartásához is. Tudom, hogy Ildi mindig ott van, ha kell. Ha elakadok valahol, segít, merre tovább. A képzés fantasztikusan izgalmas volt, tele női energiákkal, felemel, feltölt, előre visz. Hálás vagyok minden percéért, csak ajánlani tudom. “

“Balatoni Brigitta vagyok. 11 évvel ezelőtt álmodtam meg az IntimTÉR jóga- és masszázsstúdiót, ahol intimitás mentorként az intimitással és szexualitással kapcsolatos elakadásokkal, blokkok feloldásával foglalkozom. Az Intimmedicalt egy kedves ismerősöm ajánlására kerestem fel és az első telefonbeszélgetésünk után nem volt kérdés számomra, hogy Ilditől szeretnék tanulni. A képzés sokkal többet adott, mint amire számíthattam. Ildi tudása lenyűgöző, átfogó, új nézőpontokkal ismertetett meg. Az egész intim területet átfogó rendszert holisztikus szemléletben adja át. Nagyon alapos és rendkívül jól magyaráz. Ami nagyon megfogott benne, hogy nem az a célja, hogy csak leadja az anyagot, hanem, hogy valóban meg is értsük és elsajátítsuk. A megszerzett ismereteket a munkám és a magánéletem során is hasznosítom. Hálás vagyok, hogy tanulhattam tőle.”

“Palatinus Beatrix vagyok, főként a Nőiség és annak különféle megéléseit támogató területeken gyűjtöm tudásomat, több mint húsz éve, amelyet a saját életemben megélt tapasztalásaim, és az olykor küzdelmes időszakaimon való sikeres túllendülés is segítenek ma már. A női gátizommal való tudatos törődés kulcsfontosságú minden életkorban, amely valóságos erőforrásunkká válhat. Az Intim Medical-Intim torna trénerek ehhez tudnak megoldás-orientált eszközrendszert nyújtani, ennek a magas szakmaiságot képviselő rendszernek az elsajátítását követően. Intim Medical Trénerként olyan átfogó szakmai tudást szereztem, amellyel komplex módon segíthetek a hozzám fordulóknak.
Erőforrás, amely egy életre szóló tudással vértez fel.”

Szabó Anikó vagyok,közgazdász, kozmetikus és intim torna tréner. Meggyőződésem, hogy a külső szépségünk mellett legalább olyan fontos belső harmónia és a nőiesség ereje is. Szeretném megköszönni Gottlieb Ildikónak a magas szintű tudását amelyet a jó hangulatú, óráinkon adott át nekünk. Hasznos elméleti és gyakorlati kaptunk. A személyes példák sokat segítettek a feloldódásban és a testünk jelzéseinek mélyebb megértésében. Megértettem, hogy az intim torna több mint egy torna,- ez egy befektetés, a belső szépségbe és a nőiség erejébe.”

Érdeklődsz tanfolyamaink, képzéseink iránt?

Küldj üzenetet az info@intimmedical.hu címre vagy hívd a 06-20-971-6669-es számot.
Gottlieb Ildikó
error: Védett tartalom!!