Ezt tudnod kell ha itt a változókor.1 rész

Eddig a legtöbb nő az 50 es éveiben tapasztalta meg a változó kor kezdetét.

Mára az a megfigyelés, hogy akár a negyvenes évek elején vagy közepén kezdődhetnek  a klimaxot bevezető panaszok mint például a menzesz rendszertelenné válása, hangulat ingadozások.

A változókort 3 szakaszra lehet bontani
Melyek ezek? 

Premenopauza az első. Az utolsó havivérzést megelőző szakasz.
A csökkenő sárgatesthormon mennyiség a tüszőrepedés elmaradása és vérzészavarok jellemezik.
Lehet tartós vérzéskimaradás is, amelyet fájdalmas, erős vérzések követhetnek.
A szervezet ösztrogénterhelése megnő ami szövődmények kialakulását indíthatja el, (mint pl: miómák, vérszegénység)

Perimenopauza a második szakasz.  Ez utolsó havi vérzést két évvel megelőző és két évvel követő időszak.
Jellemzője a minimális progeszteron és csökkenő ösztrogéntermelés.
Ez okozza a legjellemzőbb tüneteket.

– a hőhullámokat,
– izzadást,
– érproblémákat,
– szorongást,
– hangulati ingadozásokat,
– rossz közérzetet,
– fejfájásokat,
– alvás zavarokat,
– az intim panaszok felerősödhetnek
– a nyálkahártyák sorvadása elindul
– a gátizmok gyengesége fokozódik
-Egyik vezető tünet például a stresszinkontinencia.
(Ez akaratlan vizeletvesztés ami tüsszentés, köhögés, kocogás, nevetés, emelés, cipelés, szökdelés, és egyéb hasűri nyomásfokozódás hatására tapasztalható és akár nagyobb mennyiségű vizelet távozásával járhat. )
– a hüvely fal elkezd vékonyodni, érzékennyé válik
– csökken a jótékony Dőderlein bacillusok száma ami biztosította eddig a megfelelő tejsavas pht
– csökken a libidó
-hajhullás
– testsúly gyarapodás

Posztmenopauza a harmadik szakasz. Itt a progeszteron és az ösztrogéntermelés minimális.
Az ösztrogénhiány következtében tapasztalhatók
– koszorúér-betegségek,
– csontritkulás,
– emésztési panaszok,emésztő enzimek csökkenése
– reflux
– érelmeszesedés,
-ízületek érzékenysége, gyulladása
– cukorbetegség
– a kismedencei szervek süllyedései pl:hólyagsérv, méhsüllyedés, végbélsérv
-tovább fokozódnak a hüvely sorvadására utaló panaszok.

Itt már nem csak első fokú gátizom gyengeségekre lehet számítani hanem a medence tartó rendszerének stabilitása is gyengülhet.

Őszintén szólva ezt a felsorolást látva tudom, hogy nem sok életkedvet csináltam most.
De ezeket azért kell tudni,hogy ne érjen váratlanul ha valamelyiket tapasztalod.

Ez a felsorolás nem azt jelenti, hogy mindenki minden panaszt át fog élni.
Ez egy objektív összesítés.

Kit milyen mértékben érintenek a fenti panaszok azt is 3 csoportba lehet kategorizálni.

Nézzük!

1.csoportba azok tartoznak akik szinte csak annyit vesznek észre az egész folyamatból, hogy elmúlt a menstruációjuk.

2.csoportba azok tartoznak akiknek vannak panaszaik, de ezek csak olyan mértékűek amik elviselhetők mind számban, mind erősségben.

3 csoportba azok tartoznak akiknek olyan jelentős számban és erősségeben a tüneteik, panaszaik, hogy a napi normális életminőségüket nagyban rontja.

A következő cikkben folytatjuk mit kell tenni annak érdekében, hogy elviselhetőbb legyen ez a folyamat.

 

 

 

 

 

 

 

Székrekedés elleni torna 2.rész

 

1.Kiinduló helyzet, állva páros kar magas tartásban. Nyújtózkodj meg intenzíven magasba váltott karokkal, közben végezz medence billentést oldalra(riszálás) ellentétesen a nyújtózás irányával.
Végezd kellemes ütemes zenére fél percig. Aztán kicsit rázd le a karjaid, hogy megpihenjen, majd újból nyújtózz meg és folytasd az oldalra riszálás közben a váltott nyújtózást fél percig. ezt ismételd még
2x fél percig.

2.Kiinduló helyzet, nagy terpesz enyhén hajlított térdek. Törzsdöntés előre ,közben támaszkodj meg várakozó állásban karoddal a hajlított térdekre . Domboríts a hátad, majd homoríts lágyan, folyamatos ütemben. Homorítás közben mély belégzés, engedd, hogy a hasad ellazuljon. Domborítás közben intenzív kilégzés a szádon keresztül. Kilégzés közben húzd be a hasad, hogy közelítsen a gerinc irányába.
Végezz 10x ismétlést

2.Kiinduló helyzet: Hanyatt fekve, talpra húzott páros lábbal helyezkedj el,
majd végezz intenzív hasi légzést.
Belégzésnél emelkedik a köldököd, kilégzésnél süllyed a has a gerinc irányába, tedd rá a hasadra az egyik kezed, hogy ellenőrizhesd a helyes mozgást.
Végezz 10-15 ismétlést

3. Hasmasszázs. Kimozdítja a lerakódott pangó székletrögöket, a stressz okozta görcsöket (spazmusokat), és segíti a kellemes bélmozgást (perisztaltikát)
Menete: Hanyatt fekve talpra húzott lábbal helyezkedj el. Jobb oldalról, lentről felfelé haladva ,majd a has közepéhez érkezve vízszintesen folytasd, át a bal oldalra, majd bal oldalon lefelé haladva, lágyan finoman, akár olajjal vagy krémmel is végezheted, hogy ne húzódjon a bőröd.
Végezz 8-10 kört

4.Kiinduló helyzet: Hanyatt fekve nyújtott lábbak. Nyújtózz meg mind két sarkaddal egyszerre és páros karral fej fölött ellentétes irányba, közben belégzés.
Majd hangos kilégzés közben húzd fel a jobb lábad hajlítva mell elé és kulcsold át a karjaiddal.
Belégzésre nyújtózz újból páros lábbal sarkakkal és karokkal az ellentétes irányba, majd kilégzésre húzd fel hajlítva mell elé a bal lábad és kulcsold át a karjaiddal.
Végezd 6-8 x/oldalanként
Utána lazítsd el magad pár percre és figyeld meg a testedben az érzeteket.

5.Az intim torna! Fontos a gátizmok szakszerű tornája, ami hatékonyan segít a problémák megelőzésében és megszüntetésében.

 

Székrekedésed elleni tippek 1.rész

Nézzünk meg a székrekedés okaiból párat és a megoldásokat:

1. Az ülőmunka lassíthatja a belek mozgását (perisztaltikát), így széklet tovább időzik a belekben.

Mit tegyél: munka közben időnként állj fel, mozgasd át magad, nyújtózkodj párat ,masszírozd át a hasad

2. Mozgás szegény életmód, ugyan így hozzájárul a tranzit lassulásához

Mit tegyél: naponta legalább 1x, menj ki, fél órát gyalogolj, közben mély légzésekkel lélegezd át magad  és utána végezz nyújtó gyakorlatokat. A legjobb ha elkezdesz rendszeres sportolni vagy táncolni, túrázni

3.  Az orvoshoz fordulók 80% á-nál, olyan lelki eredetű a probléma áll a székrekedés háttérben mint pl: Stressz, szorongás, aggodalom, az elengedés nehézsége.

Mit tegyél: Nézz magadba, hogy milyen lelki problémát vagy régi dolgot nem tudsz, vagy nem akarsz elengedni. Ha nem tudsz átlendülni ezen vonj be szakembert akivel átbeszélheted. A kineziológia pl, alkalmas arra, hogy feltárja a lelki probléma kezdetét és segítsen oldani ezt.

4. Székletürítési inger rendszeres, hosszabb ideig történő visszatartása az inger csökkenéséhez és székrekedéshez vezet.

Mit tehetsz: Reggel amikor megiszol egy bögre folyadékot(kávé,tea,smoothie,turmix…) vagy nagyobb étkezések után, automatikusan elindul a testedben egy úgynevezett béltartalom továbbító gastrocolikus reflex. Ilyenkor tegyél félre minden teendőt, és menj el a toalettre:)

5. A Kevés folyadék fogyasztás befolyásolja a széklet víztartalmát. Minél tovább időzik bent annál keményebb lesz a széklet, mivel a belekben történik a vízvisszaszívás.

Mit tehetsz: Hidratálj! Szoktasd magad a rendszeres víz iváshoz. Napi 10 pohár víz!
Egy szokás kialakításához legalább 21 napra van szükség. Napi 2.2,5 liter kis mennyiségekre elosztva ajánlott.

6. A medencefenék izmok szerepe a kismedencei szervek megfelelő szögben tartása. A puborectalis izom segít a széklet megtartásában és kiürítésében. Az angol wcn teli talpal ülve derékszöget zár be a törzs és a combok ezért nem tud megfelelően ellazulni ez a speciális tartó izom.

Mit tehetsz: Wczés közben használj a talpad alá kb 20 cm magas kis zsámolyt, hogy a térded kicsivel magasabban legyen mint a medencéd, ekkor tud a puborectalis izom megfelelően ellazulni és könnyebbé  válik a székletürítése.

7. Az ételeink rosttartalma is nagyban meghatározza a széklet minőségét és kiürítését.

Mit tehetsz:

Ismerd meg a rostok szerepét a székrekedés (obstipatio) megelőzésében

A rostoknak két csoportja van: vízben oldható és oldhatatlan.

A vízben oldható rostok a béta-glükán, az inulin.
-A tápcsatornában, feloldódnak és zselés állagúvá válnak ez lassítja a szénhidrátok felszívódását, stabilan tartja a vércukorszintet, és csökkenti a vér koleszterinszintjét.
-Prebiotikus hatásúak, táplálják a probiotikus baktériumokat amelyek több jótékony B12 és K vitamint termelnek ami nélkülözhetetlenek az immunrendszer megfelelő működéséhez.
-Mivel a vízben oldható rostok vizet szívnak magukba, hatékonyak a hasmenés megszüntetésében is.

Pektin megtalálható: például az almában, a sárgarépában, a burgonyában és a hüvelyesekben.
Béta-glükánt tartalmaznak a gabonafélék, az élesztő, vagy az algák.
Inulin pedig a csicsókában, spárgában, fokhagymában.

A vízben oldhatatlan rostok a cellulóz, a hemicellulóz a lignin.
-A bélrendszerben szivacsként szívják magukba a vizet.
-Serkentik a bél perisztaltikus mozgását, így gyorsítják a béltartalom áthaladását, segítik a bélfalra letapadt salakanyagok kitakarítását.
-A cellulóz a növények sejtfalát építik fel mint egy vázanyag.

Cellulózt tartalmaznak: a gyümölcsök, zöldségek, magvak héja.
A lignin a növények fás részében található, például a karalábéhéjban, a hemicellulóz úgyszintén.

Rostok:
Zöldségek közül: Bab félék, zöldborsó, sárgaborsó, karalábé, sárgarépa, zöldpaprika, paradicsom, brokkoli, karfiol, padlizsán, cukkini,  paraj
Gyümölcsök: Alma, banán, szilva, körte,
A korpák: búzakorpa, zabkorpa
Teljes kiőrlésű lisztek: Graham liszt, zabpehely, búzapehely, árpapehely, rozspehely, búzacsíra, barnarizs, müzlik,
Magvak: mandula, dió, mogyoró, zabpehely

Nézzük meg a Rosthiányos táplálkozás tünetei:

Puffadás: Rostok hiányában, a beleinkben lerakódó salakanyagok miatt, romlik a bélflóra állapota, és káros baktériumok veszik át a jótékony bélbaktériumok helyét, amik puffadást okoznak.

Gyakori éhségérzet: A rostok lassítják a szénhidrát anyagcserét így evés után kevésbé emelkedik meg a glükózszint. Ha kevés rostot fogyasztunk gyakran falásrohamok  jelentkezhetnek, és édes ételeket kívánunk.

Hízás: A rosthiányos táplálkozás lassítja az anyagcserét, emeli az LDL koleszterin és a vérzsír szintjét, így könnyebben a hízás.

Legyengült immunrendszer:  A rostszegény étrend mellett a probiotikus baktériumok nem jutnak elegendő élelemhez, és kevesebb immunvédő hatású rövid láncú zsírsavat termelnek.

Fáradékonyság: Kevés rost bevitel mellett gyakran érzi magát fáradtnak mivel a rostok felgyorsítják az anyagcsere folyamatokat, így javul az emésztés hatékonysága, és nem von el plusz energiát a szervezettől, a rostok fogyasztásával evés után kevésbé emelkedik meg a vércukorszint, ami álmosságot, fáradékonyságot okoz.

Székletürítési problémák: Ha nem tartalmaz az étrend bélperisztaltikát fokozó élelmi rostokat, a fent említett panaszok mellett székrekedés -obstipatio jelentkezik.

A székrekedés aranyér betegséghez (nodus hemorrhoidalis)
végbélberepedéshez (fissura ani)
végbélsérvhez (rectocele) vezethet, ezért érdemes komolyan venni az életmód áthangolást.

Olvasd el milyen gyakorlatok segítenek a székrekedés megszüntetésében.
Az intim torna tanfolyamon pedig megtanulhatod azokat az életvezetési praktikákat és gyakorlatokat melyek segítenek átmozgatni a bélrendszert és segítik visszaállítani a normál székletürítést.

Várlak szeretettel

 

Oragzmusok fajtái

Feltöltés alatt…

Intim torna férfiaknak

A kínai császár titkos szex leckéi!

800 éves titkok feltárul, a szexuális energia fejlesztéséről, a férfi betegségek megelőzéséről és a potencia fokozásáról.

Gondoltál már arra,

  • hogyan lehet a férfiasságot maximumon megélni?
  • az önbizalmat, a szexuális teljesítményt növelni?
  • a férfiasságot, potenciát hosszútávon megőrizni?
  • az idő előtti -korai magömlést késleltetni?
  • a férfi intim problémákat -aranyér, alacsony merevedési magasság, prosztata gyulladás, hereviszértágulat -varicocele helyre állítani?
  • vizelési panaszaid megszüntetni (inkontinencia)
  • gyakran fáradt vagy,kevés az energiád, hangulatingadozásaid vannak,ezen hogy lehet változtatni?
  • a termékenységed szeretnéd fokozni?
  • szívesen tanulsz új dolgokat?

Ne elégedj meg azzal,hogy jó vagy, legyél a legjobb!

Intim Torna férfiaknak? 

Talán furcsán hangzik?

Miről szól és hogy zajlik a férfi intim torna?

A tréningemen a medencefenék izmok speciális gyakorlatait tanulhatod meg, amelyek intenzív hatást fejtenek ki a hímvesszőre, a prosztata alatti, here fölötti és a végbél körüli izmokra.
Elsajátítod az állóképességét, erejét és koordinációját fejlesztő gyakorlatok kombinációit majd a tréning végén egyénre szabott gyakorlatsort kszítek neked az otthoni tréningedhez.

Megtudhatod, hogy mi jó a nőknek? Mi a férfi és női test felépítésének, működésének hasonlóságai és különbözőségei, a szexualitásunk igényei.
Hogyan tudod a férfi szerveid egészségét megtartani és a férfiasságod hosszú távúon megőrizni.

Megismered azokat a gyakorlatokat, amelyek serkentik a szexuális funkciókat, növelik a hormon kiválasztást megszűntetik a székrekedést, az aranyeres panaszokat és megelőzik a here-visszértágulatból származó tüneteket. Felgyorsítják az esetleges műtét utáni felépülést. Energetizálják a férfi szerveket és a legoptimálisabb állapotba hoznak.

A PC izmok ,gátizmok ,egy olyan terület a testünkben (nőknél és férfiaknál egyformán) amelynek a rendszeres edzése nagyon jelenősen felturbózza a szexuális teljesítőképességet.

Elsajátítod az állóképességét, erejét és koordinációját fejlesztő gyakorlatok kombinációit majd a tréning végén egyénre szabott gyakorlatsort kszítek neked az otthoni tréningedhez.

Hogy soha kelljen a párodtól azt hallanod:

Ne most, fáradt vagyok nincs hozzá kedvem…

Mitől leszel a legjobb a szexben?

Amikor megtapasztalod az edzés hatását már nem kérdés többé!

20 ok, amiért érdemes elvégezned az Intim medical tréninget

Milyen hatása van a férfi Intim tornának?

-Megtanulod sokkal élvezetesebbé tenni  magadnak és a partnerednek a szexet
-Kifejezetten meg nő a potenciád, a potenciád biztonsága és kontrollja
-A gyakorlástól fokozódni fog a libidód
-Megnő a hímvessződ erekciós magassága
-Az erekciós magasságod fontos a párod hüvely orgazmusához
-Megnő a szexuális teljesítményed és ettől rendeződik az önbizalmad
-Aktiválódik a szexuális energiád és intenzíven ellátja a férfi szerveidet, hormonálisan és funkciójukban
-A korai magömlés megszüntethető mert kialakul egy magasabb szintű testtudatod amivel szabályozhatod az orgazmusod
-Nem kell „csoda bogyókat”szedned a potenciádra, aminek mellékhatásai lehetnek, végre biztos lehetsz önmagadba és a teljesítményedbe
-Elbúcsúzhatsz a prosztata problémáktól, mert javul a prosztata funkciója és ürülése
-Az Aranyér visszafejlődik és a végbélzáróizom szorosan tud tárni Megszűnik a vonalkódos alsónadrág
-Oldódnak a lelki feszültségeid, ami javítja a munkád eredményességét és a párkapcsolatod
-Megerősödnek a hímvessző, a végbél, a here, és a prosztata működését serkentő izmok
-Jelentősen intenzívebbé válnak a szexuális élményeid
-A férfiasságod ellátó kapilláris érhálózat gyarapodni fog, így több tápanyag és oxigén jut gátizmokhoz és férfi szervekhez
-Jobbá válik a vizeletürítésed és a vizelet megtartási képességed
-Erős és biztonságos lesz a szél és széklettartási képességed
-Végre saját kezedbe tarthatod a férfi szerveid egészségmegőrzését
-Fokozódik a herék hormon és spermatermelő funkciója
-Erősödik a sperma kilövellésed ereje, mennyisége és minősége
-A magömlés magas szintű irányításával, magömlés nélküli orgazmus élményét is elérheted, amit a Keleti szexuális energiafejlesztő gyakorlatrendszerek használnak

MILYEN PANASZAID LEHETNEK
(akár már fiatalon is):

  • Az erekció során a vérrel teli hímvessző nem áll olyan magasan, a hasfalhoz közel, mert a gyengébb gátizmok nem bírják el a vérrel telt hímvessző súlyát.
  • Amikor a végbél záróizma gyengül, nehéz a szél megtartása, erős székelési ingernél gondot jelenthet a visszatartás, esetleg széklettel szennyeződik az alsónemű. Esetleg nem tudod elkülöníteni, hogy szél vagy széklet ingerét érzed.
  • Herevisszér tágulatod alakul ki.
  • Aranyeres problémákat tapasztalsz.
  • Prosztata panaszaid vannak, vagy csak szeretnéd, ha később nem lennének.
  • Nem tudod eléggé kielégíteni a párod, mert rendszeresen hamarabb élvezel el, mint ő.
  • Nincs, elég önbizalmad a szexben emiatt nem tudod elengedni magad.
  • Nehezen szabályozod az ejakulációd./korai magömlés/
  • Fáradékony vagy, sokszor nincs kedved, energiád dolgokhoz.
  • Átestél valamilyen urológiai vagy proktológiai műtéten.
  • A heréid a korábbi magassághoz képest lejjebb ereszkedett.
  • A végbél kitüremkedik a záróizomból.
  • Akaratlanul ürülhet vizelet vagy széklet hasi nyomásfokozódáskor
    pl: emelés, tüsszentés, esetleg gyulladás vagy műtét szövődményeként.
  • Magömlésnél a sperma kevésbé erőteljesen lövell ki.
  • Vizeletürítésnél az utolsó vizeletcseppek lustán ürülnek

Férfi intim torna tanfolyam:
magán tréning vagy kis csoportos foglalkozás: 2×3 órában

Tanfolyam díja: 30.ezer ft

Elméleti részek és gyakorlat sorozatok váltják egymást. A tréning végén mindenki egyéni edzéstervet kap, amit otthon fog gyakorolni a kívánt célok elérésére.

Hogyan zajlik a tréning?

2×3 órát vesz igénybe, hogy megtanuld az elméleti és gyakorlati anyagot. A tréningen semmi kínos, fel nem vállalható nem történik. Kényelmes ruházatban, kis csoportban vagy magán tréningen zajlik a foglalkozás. Senkinek nem kell elmondania mások előtt, hogy esetleg van e problémája csak a trénerrel konzultálnak a vendégek
A végén minden ki saját edzés programot kap, amit aztán otthon végezhet kedvére.

jelentkezés emailen és telefonon

Intimtorna tréning terem fotó

Mi okozhatja a Végbélsérvet – Rectocele

VégbélsérvA végbélsérv -rectocele- a hátsó hüvelyfal süllyedése -gyengesége, elégtelensége, vagy sérülése következtében alakul ki.
Ilyenkor a végbél kisebb-nagyobb mértékben be boltosul a hüvelybe.

Ismerjük meg a tartószerkezetet.

A medencefenék izmoknak tartó és támasztó feladata van.
Ha nem tornáztatjuk rendszeresen és szakszerűen a gátizmokat akkor meggyengülnek és ennek következménye, hogy megsüllyednek a kismedencei szerveink.

A Rectocele- végbélsérv, a hüvely hátsó falán tapintható betüremkedés, ami irritációt vagy diszkomfort érzést és székletürítési nehézséget okoz.
A rectokele préseléskor a legkifejezettebb.
Súlyosabb esetben a hüvelybe nyúlva kell visszabillenteni a bélfalat a székletürítéshez.

Milyen panaszok lehetnek végbélsérv esetén:

  • a húzó jellegű deréktáji fájdalom vagy alhasi fájdalom,
  • székrekedés,
  • székletürítési nehézség
  • hüvelyben idegentest érzet
  • szexaktus közben kellemetlen érzet, esetleg fájdalom
  • Előrehaladott esetben a hüvelybemenetben puha, tojásszerű idegen test látható, tapintható.

Milyen hajlamosító tényezők okozhatják a végbélsérvet:

  • A széklet gyakori tartogatása és a krónikus székrekedés
  • Kötőszöveti gyengeség
  • Nehéz vagy elhúzódó szülés következtében is sérülhet a hátsó hüvelyfal
  • Túlsúly
  • Ülőmunka és görnyedt ülő testtartás
  • Nehéz fizikai munka
  • Túl intenzív sportolás társul a gátizmok gyengeségéhez
  • Változókorban ha már nincs meg az ösztrogén védettség

Mik a teendők végbélsérv esetén?

  • Fontos lépés,hogy rendezni kell a székrekedést
  • Kerülni kell az intenzív nyomással végzett székletürítést
  • Bőséges egyenletes elosztású folyadék bevitelre van szükség
  • Több rostos étel fogyasztása, ami javítja a széklet állagát
  • Érdemes egy kiadós probiotikum kúrát beiktatni,ami regenerálja a bél mikrobiomot-
  • Ha székelési inger jelentkezik, lehetőség szerint nem szabad tartogatni a székletet, el kell indulni a toalettre, hogy kitágul a végbél ne terhelje hosszasan a hátsó hüvelyfalat.
  • Ha csak pár naponként jelentkezik székelési inger a fent leírt étkezi javaslat mellett testmozgás ajánlott végezni.

Érdemes naponta végezni székrekedés elleni tornát és fontos megtanulni az intim tornát, hogy a gátizmok a tartó és támasztó funkciójukat el tudják látni és megszűnjön a végbélsérv.

 

Jelentkezzen  intim tornára, ez hatékonyan segít a problémák megelőzésében és megszüntetésében
A speciális torna mellett a gyógyulást segítő életmódbéli tanácsokat is megtanulhatod
Ezek mellett keress fel nőgyógyász és vagy proktológus szakorvost

Hüvelysérv, vagina descensus, prolapsus

Fontos tudni, hogy a női test alulról nyitott és sérülékeny.
Egyedül a gátizmok biztosítják a medence alsó kimeneti nyílásainak zárását.
A hüvelyfalak és a gátizmok meggyengülése vagy sérülése, a falához támaszkodó kismedencei szervek bedőlését is eredményezheti.

A hüvelyfalak süllyedése, önmagában a méh süllyedése, előreesése nélkül is kialakul.
Összerogyik a hüvely falszerkezete és lesüllyedve alul ki boltosul.
Önvizsgálatnál, kitapintható és újjal visszadugható a bemeneti szövetrész.

Milyen okok vezethetnek a hüvely süllyedéséhez:

  1. Általános kötőszöveti és izom gyengeség
  2. Nemi élet hiánya
  3. Ülőmunka, görnyedt ülőtesttartás
  4. Jelentősebb fogyás után
  5. Tágítással járó műtéti beavatkozások után pl: méheltávolítás után
  6. Tartós has űri nyomásfokozódásnál
  7. Változókori ösztrogén hiány következtében

Nézzük, mi a teendő ha meggyengülnek a hüvelyfalak:

Mivel a gátizomzat az alsó tartószerkezete a testünknek, ezért első lépésként tanuljuk meg az intim tornát, hogy visszatornázhassuk a hüvelyben lévő szorító erőt.

  1. Ha gyengék a kötőszövetek, akkor dinamikus elongációs gyakorlatokkal tudjuk a fasciákat karbantartani, ezt szintén az intim torna tanfolyamon meg lehet tanulni.
  2. Tegyük gyakoribbá a szexuális együttlétet. Ez legyen jó élményű és kellő időtartamú, hogy a megfelelő érzeteket megtapasztalhassuk a hüvelyben.
  3. Fontos az egyenes háttal való ülés, amikor a lumbális gerinc íve (lordozisa) megtartott,hogy ne nyomja a belek súlya a kismedencei szerveket.
  4. Túlsúly esetén a zsigeri részek az optimálisnál nagyobb mértékben vannak kipárnázva.
    Rövid idő alatt létrejött nagyobb fogyás után összeesnek a hasi képletek, és az addig megnyúlt kötőszöveti részek és meggyengült gátizmok nem tudják kellőképpen ellátni a tartószerkezeti funkciójukat. Fogyókúrázással párhuzamosan el kell kezdeni az intenzív intim tornát.
  5. Hüvelyi műtétek jelentős tágítást idézhetnek elő. A bő, meglazult, tág hüvely sok kellemetlen intim panaszért felelős. Pl  hüvely puki  tapasztalása vagy fürdésnél hüvelybe áramló víz, vagy hüvelyorgazmus csökkenése. Ezért regenerálni kell műtétek utána a gátizmokat az intim tornával és párhuzamosan érdemes regenerálni a hüvelyflórát is.
  6. Tartós nyomásfokozódást (ami lehet fizikai munka vagy intenzív testedzés) kerülni kell. Gondoljuk végig, hogyan lehet másképpen végezni a nyomásfokozódással járó dolgot. Készítsünk B tervet ehhez.
  7. Menopauzában az ösztrogén hiány nagyban hozzájárulhat a kismedencei szervek megereszkedéséhez, ezért érdemes helyi ösztrogén tartalmú krémet használni és a táplálkozást kiegészíteni fitoösztrogénekkel. Ma már rendkívül hatékony receptor aktiváló hormon hatású, de hormon mentes vény köteles készítményeket is lehet kapni, ami helyreállítja a nők életminőségét az életmóddal és az intim tornával komplettálva.

Az intim torna minden korban segít a megelőzésben és a problémák megszüntetésében.

Teendőid hólyagsérv esetén, cystocele

HólyagsüllyedésA hüvely elülső falának gyengesége miatt a húgyhólyag kimozdul és rádől, beledől a hüvelybe. Ez kitapintható, önvizsgálattal, álló testhelyzetben a hüvelybe nyúlva az elülső falon érezhető a hólyag bedomborodása. Ez különféle tüneteket okoz a süllyedés nagyságától függően.

Ilyen pl

    • Alhasi, tompa húzó jellegű fájdalom
    • fájdalom nemi aktus közben
    • hüvelyben idegen test érzet
    • szeméren résben megjelenik “diónyi,tojásnyi vagy akár fél narancsnyi” szövet
    • a süllyedés fokozódásával vizeletürítési nehézség tapasztalható (nyomni kell, hogy kijöjjön a vizelet)
    • súlyos esetben a hüvelybe nyúlva kell előre billenteni a hólyagot, hogy kiürülhessen a vizelet

 Teendőid az intim torna mellett:

-Kerüld a vizelet hosszas tartogatását. Amikor jelentjezik a vizeltürítés ingere menj el a mosdóba.
-Kerüld a nyomva ürítést ,las lazítása mellett inditsd el a vizeletsugarat.
– Fontos a megfelelő hidratálás.
-Kerüld a cipekedést.
-Kerüld a hosszas áldogááálást.
-Rendezd ha van székrekedésed.
-Kerüld a futást és a megterhelő sportokat.
Rendszerrs intim tornával jelentősen csökkentheted a panaszokat

Húgycsősérv (Urethrokele): A húgycső, hüvely irányába történő kiöblösödése.
Ez a gyengeség akkor jelentkezik, ha az elülső hüvelyfal és a húgycsövet alátámasztó szövetek elégtelensége miatt erősen elő boltosul a húgycső és a hüvelyfal.
Vizelet vagy székletürítés közbeni préseléskor intenzívebben tapasztalható.

Az intim torna hatékonyan alkalmazható a megelőzésben a panaszok enyhítésében és a gáti erőnlét visszaállításában. 

 

error: Content is protected !!