Ezt tudnod kell ha itt a változókor.1 rész
Eddig a legtöbb nő az 50 es éveiben tapasztalta meg a változó kor kezdetét.
Mára az a megfigyelés, hogy akár a negyvenes évek elején vagy közepén kezdődhetnek a klimaxot bevezető panaszok mint például a menzesz rendszertelenné válása, hangulat ingadozások.
A változókort 3 szakaszra lehet bontani
Melyek ezek?
Premenopauza az első. Az utolsó havivérzést megelőző szakasz.
A csökkenő sárgatesthormon mennyiség a tüszőrepedés elmaradása és vérzészavarok jellemezik.
Lehet tartós vérzéskimaradás is, amelyet fájdalmas, erős vérzések követhetnek.
A szervezet ösztrogénterhelése megnő ami szövődmények kialakulását indíthatja el, (mint pl: miómák, vérszegénység)
Perimenopauza a második szakasz. Ez utolsó havi vérzést két évvel megelőző és két évvel követő időszak.
Jellemzője a minimális progeszteron és csökkenő ösztrogéntermelés.
Ez okozza a legjellemzőbb tüneteket.
– a hőhullámokat,
– izzadást,
– érproblémákat,
– szorongást,
– hangulati ingadozásokat,
– rossz közérzetet,
– fejfájásokat,
– alvás zavarokat,
– az intim panaszok felerősödhetnek
– a nyálkahártyák sorvadása elindul
– a gátizmok gyengesége fokozódik
-Egyik vezető tünet például a stresszinkontinencia.
(Ez akaratlan vizeletvesztés ami tüsszentés, köhögés, kocogás, nevetés, emelés, cipelés, szökdelés, és egyéb hasűri nyomásfokozódás hatására tapasztalható és akár nagyobb mennyiségű vizelet távozásával járhat. )
– a hüvely fal elkezd vékonyodni, érzékennyé válik
– csökken a jótékony Dőderlein bacillusok száma ami biztosította eddig a megfelelő tejsavas pht
– csökken a libidó
-hajhullás
– testsúly gyarapodás
Posztmenopauza a harmadik szakasz. Itt a progeszteron és az ösztrogéntermelés minimális.
Az ösztrogénhiány következtében tapasztalhatók
– koszorúér-betegségek,
– csontritkulás,
– emésztési panaszok,emésztő enzimek csökkenése
– reflux
– érelmeszesedés,
-ízületek érzékenysége, gyulladása
– cukorbetegség
– a kismedencei szervek süllyedései pl:hólyagsérv, méhsüllyedés, végbélsérv
-tovább fokozódnak a hüvely sorvadására utaló panaszok.
Itt már nem csak első fokú gátizom gyengeségekre lehet számítani hanem a medence tartó rendszerének stabilitása is gyengülhet.
Őszintén szólva ezt a felsorolást látva tudom, hogy nem sok életkedvet csináltam most.
De ezeket azért kell tudni,hogy ne érjen váratlanul ha valamelyiket tapasztalod.
Ez a felsorolás nem azt jelenti, hogy mindenki minden panaszt át fog élni.
Ez egy objektív összesítés.
Kit milyen mértékben érintenek a fenti panaszok azt is 3 csoportba lehet kategorizálni.
Nézzük!
1.csoportba azok tartoznak akik szinte csak annyit vesznek észre az egész folyamatból, hogy elmúlt a menstruációjuk.
2.csoportba azok tartoznak akiknek vannak panaszaik, de ezek csak olyan mértékűek amik elviselhetők mind számban, mind erősségben.
3 csoportba azok tartoznak akiknek olyan jelentős számban és erősségeben a tüneteik, panaszaik, hogy a napi normális életminőségüket nagyban rontja.
A következő cikkben folytatjuk mit kell tenni annak érdekében, hogy elviselhetőbb legyen ez a folyamat.
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Székrekedés elleni torna 2.rész
1.Kiinduló helyzet, állva páros kar magas tartásban. Nyújtózkodj meg intenzíven magasba váltott karokkal, közben végezz medence billentést oldalra(riszálás) ellentétesen a nyújtózás irányával.
Végezd kellemes ütemes zenére fél percig. Aztán kicsit rázd le a karjaid, hogy megpihenjen, majd újból nyújtózz meg és folytasd az oldalra riszálás közben a váltott nyújtózást fél percig. ezt ismételd még
2x fél percig.
2.Kiinduló helyzet, nagy terpesz enyhén hajlított térdek. Törzsdöntés előre ,közben támaszkodj meg várakozó állásban karoddal a hajlított térdekre . Domboríts a hátad, majd homoríts lágyan, folyamatos ütemben. Homorítás közben mély belégzés, engedd, hogy a hasad ellazuljon. Domborítás közben intenzív kilégzés a szádon keresztül. Kilégzés közben húzd be a hasad, hogy közelítsen a gerinc irányába.
Végezz 10x ismétlést
2.Kiinduló helyzet: Hanyatt fekve, talpra húzott páros lábbal helyezkedj el,
majd végezz intenzív hasi légzést.
Belégzésnél emelkedik a köldököd, kilégzésnél süllyed a has a gerinc irányába, tedd rá a hasadra az egyik kezed, hogy ellenőrizhesd a helyes mozgást.
Végezz 10-15 ismétlést
3. Hasmasszázs. Kimozdítja a lerakódott pangó székletrögöket, a stressz okozta görcsöket (spazmusokat), és segíti a kellemes bélmozgást (perisztaltikát)
Menete: Hanyatt fekve talpra húzott lábbal helyezkedj el. Jobb oldalról, lentről felfelé haladva ,majd a has közepéhez érkezve vízszintesen folytasd, át a bal oldalra, majd bal oldalon lefelé haladva, lágyan finoman, akár olajjal vagy krémmel is végezheted, hogy ne húzódjon a bőröd.
Végezz 8-10 kört
4.Kiinduló helyzet: Hanyatt fekve nyújtott lábbak. Nyújtózz meg mind két sarkaddal egyszerre és páros karral fej fölött ellentétes irányba, közben belégzés.
Majd hangos kilégzés közben húzd fel a jobb lábad hajlítva mell elé és kulcsold át a karjaiddal.
Belégzésre nyújtózz újból páros lábbal sarkakkal és karokkal az ellentétes irányba, majd kilégzésre húzd fel hajlítva mell elé a bal lábad és kulcsold át a karjaiddal.
Végezd 6-8 x/oldalanként
Utána lazítsd el magad pár percre és figyeld meg a testedben az érzeteket.
5.Az intim torna! Fontos a gátizmok szakszerű tornája, ami hatékonyan segít a problémák megelőzésében és megszüntetésében.
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Székrekedésed elleni tippek 1.rész
Nézzünk meg a székrekedés okaiból párat és a megoldásokat:
1. Az ülőmunka lassíthatja a belek mozgását (perisztaltikát), így széklet tovább időzik a belekben.
Mit tegyél: munka közben időnként állj fel, mozgasd át magad, nyújtózkodj párat ,masszírozd át a hasad
2. Mozgás szegény életmód, ugyan így hozzájárul a tranzit lassulásához
Mit tegyél: naponta legalább 1x, menj ki, fél órát gyalogolj, közben mély légzésekkel lélegezd át magad és utána végezz nyújtó gyakorlatokat. A legjobb ha elkezdesz rendszeres sportolni vagy táncolni, túrázni
3. Az orvoshoz fordulók 80% á-nál, olyan lelki eredetű a probléma áll a székrekedés háttérben mint pl: Stressz, szorongás, aggodalom, az elengedés nehézsége.
Mit tegyél: Nézz magadba, hogy milyen lelki problémát vagy régi dolgot nem tudsz, vagy nem akarsz elengedni. Ha nem tudsz átlendülni ezen vonj be szakembert akivel átbeszélheted. A kineziológia pl, alkalmas arra, hogy feltárja a lelki probléma kezdetét és segítsen oldani ezt.
4. Székletürítési inger rendszeres, hosszabb ideig történő visszatartása az inger csökkenéséhez és székrekedéshez vezet.
Mit tehetsz: Reggel amikor megiszol egy bögre folyadékot(kávé,tea,smoothie,turmix…) vagy nagyobb étkezések után, automatikusan elindul a testedben egy úgynevezett béltartalom továbbító gastrocolikus reflex. Ilyenkor tegyél félre minden teendőt, és menj el a toalettre:)
5. A Kevés folyadék fogyasztás befolyásolja a széklet víztartalmát. Minél tovább időzik bent annál keményebb lesz a széklet, mivel a belekben történik a vízvisszaszívás.
Mit tehetsz: Hidratálj! Szoktasd magad a rendszeres víz iváshoz. Napi 10 pohár víz!
Egy szokás kialakításához legalább 21 napra van szükség. Napi 2.2,5 liter kis mennyiségekre elosztva ajánlott.
6. A medencefenék izmok szerepe a kismedencei szervek megfelelő szögben tartása. A puborectalis izom segít a széklet megtartásában és kiürítésében. Az angol wcn teli talpal ülve derékszöget zár be a törzs és a combok ezért nem tud megfelelően ellazulni ez a speciális tartó izom.
Mit tehetsz: Wczés közben használj a talpad alá kb 20 cm magas kis zsámolyt, hogy a térded kicsivel magasabban legyen mint a medencéd, ekkor tud a puborectalis izom megfelelően ellazulni és könnyebbé válik a székletürítése.
7. Az ételeink rosttartalma is nagyban meghatározza a széklet minőségét és kiürítését.
Mit tehetsz:
Ismerd meg a rostok szerepét a székrekedés (obstipatio) megelőzésében
A rostoknak két csoportja van: vízben oldható és oldhatatlan.
A vízben oldható rostok a béta-glükán, az inulin.
-A tápcsatornában, feloldódnak és zselés állagúvá válnak ez lassítja a szénhidrátok felszívódását, stabilan tartja a vércukorszintet, és csökkenti a vér koleszterinszintjét.
-Prebiotikus hatásúak, táplálják a probiotikus baktériumokat amelyek több jótékony B12 és K vitamint termelnek ami nélkülözhetetlenek az immunrendszer megfelelő működéséhez.
-Mivel a vízben oldható rostok vizet szívnak magukba, hatékonyak a hasmenés megszüntetésében is.
Pektin megtalálható: például az almában, a sárgarépában, a burgonyában és a hüvelyesekben.
Béta-glükánt tartalmaznak a gabonafélék, az élesztő, vagy az algák.
Inulin pedig a csicsókában, spárgában, fokhagymában.
A vízben oldhatatlan rostok a cellulóz, a hemicellulóz a lignin.
-A bélrendszerben szivacsként szívják magukba a vizet.
-Serkentik a bél perisztaltikus mozgását, így gyorsítják a béltartalom áthaladását, segítik a bélfalra letapadt salakanyagok kitakarítását.
-A cellulóz a növények sejtfalát építik fel mint egy vázanyag.
Cellulózt tartalmaznak: a gyümölcsök, zöldségek, magvak héja.
A lignin a növények fás részében található, például a karalábéhéjban, a hemicellulóz úgyszintén.
Rostok:
Zöldségek közül: Bab félék, zöldborsó, sárgaborsó, karalábé, sárgarépa, zöldpaprika, paradicsom, brokkoli, karfiol, padlizsán, cukkini, paraj
Gyümölcsök: Alma, banán, szilva, körte,
A korpák: búzakorpa, zabkorpa
Teljes kiőrlésű lisztek: Graham liszt, zabpehely, búzapehely, árpapehely, rozspehely, búzacsíra, barnarizs, müzlik,
Magvak: mandula, dió, mogyoró, zabpehely
Nézzük meg a Rosthiányos táplálkozás tünetei:
Puffadás: Rostok hiányában, a beleinkben lerakódó salakanyagok miatt, romlik a bélflóra állapota, és káros baktériumok veszik át a jótékony bélbaktériumok helyét, amik puffadást okoznak.
Gyakori éhségérzet: A rostok lassítják a szénhidrát anyagcserét így evés után kevésbé emelkedik meg a glükózszint. Ha kevés rostot fogyasztunk gyakran falásrohamok jelentkezhetnek, és édes ételeket kívánunk.
Hízás: A rosthiányos táplálkozás lassítja az anyagcserét, emeli az LDL koleszterin és a vérzsír szintjét, így könnyebben a hízás.
Legyengült immunrendszer: A rostszegény étrend mellett a probiotikus baktériumok nem jutnak elegendő élelemhez, és kevesebb immunvédő hatású rövid láncú zsírsavat termelnek.
Fáradékonyság: Kevés rost bevitel mellett gyakran érzi magát fáradtnak mivel a rostok felgyorsítják az anyagcsere folyamatokat, így javul az emésztés hatékonysága, és nem von el plusz energiát a szervezettől, a rostok fogyasztásával evés után kevésbé emelkedik meg a vércukorszint, ami álmosságot, fáradékonyságot okoz.
Székletürítési problémák: Ha nem tartalmaz az étrend bélperisztaltikát fokozó élelmi rostokat, a fent említett panaszok mellett székrekedés -obstipatio jelentkezik.
A székrekedés aranyér betegséghez (nodus hemorrhoidalis)
végbélberepedéshez (fissura ani)
végbélsérvhez (rectocele) vezethet, ezért érdemes komolyan venni az életmód áthangolást.
Olvasd el milyen gyakorlatok segítenek a székrekedés megszüntetésében.
Az intim torna tanfolyamon pedig megtanulhatod azokat az életvezetési praktikákat és gyakorlatokat melyek segítenek átmozgatni a bélrendszert és segítik visszaállítani a normál székletürítést.
Várlak szeretettel
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Oragzmusok fajtái
Feltöltés alatt…
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Mi okozhatja a Végbélsérvet – Rectocele
A végbélsérv -rectocele- a hátsó hüvelyfal süllyedése -gyengesége, elégtelensége, vagy sérülése következtében alakul ki.
Ilyenkor a végbél kisebb-nagyobb mértékben be boltosul a hüvelybe.
Ismerjük meg a tartószerkezetet.
A medencefenék izmoknak tartó és támasztó feladata van.
Ha nem tornáztatjuk rendszeresen és szakszerűen a gátizmokat akkor meggyengülnek és ennek következménye, hogy megsüllyednek a kismedencei szerveink.
A Rectocele- végbélsérv, a hüvely hátsó falán tapintható betüremkedés, ami irritációt vagy diszkomfort érzést és székletürítési nehézséget okoz.
A rectokele préseléskor a legkifejezettebb.
Súlyosabb esetben a hüvelybe nyúlva kell visszabillenteni a bélfalat a székletürítéshez.
Milyen panaszok lehetnek végbélsérv esetén:
- a húzó jellegű deréktáji fájdalom vagy alhasi fájdalom,
- székrekedés,
- székletürítési nehézség
- hüvelyben idegentest érzet
- szexaktus közben kellemetlen érzet, esetleg fájdalom
- Előrehaladott esetben a hüvelybemenetben puha, tojásszerű idegen test látható, tapintható.
Milyen hajlamosító tényezők okozhatják a végbélsérvet:
- A széklet gyakori tartogatása és a krónikus székrekedés
- Kötőszöveti gyengeség
- Nehéz vagy elhúzódó szülés következtében is sérülhet a hátsó hüvelyfal
- Túlsúly
- Ülőmunka és görnyedt ülő testtartás
- Nehéz fizikai munka
- Túl intenzív sportolás társul a gátizmok gyengeségéhez
- Változókorban ha már nincs meg az ösztrogén védettség
Mik a teendők végbélsérv esetén?
- Fontos lépés,hogy rendezni kell a székrekedést
- Kerülni kell az intenzív nyomással végzett székletürítést
- Bőséges egyenletes elosztású folyadék bevitelre van szükség
- Több rostos étel fogyasztása, ami javítja a széklet állagát
- Érdemes egy kiadós probiotikum kúrát beiktatni,ami regenerálja a bél mikrobiomot-
- Ha székelési inger jelentkezik, lehetőség szerint nem szabad tartogatni a székletet, el kell indulni a toalettre, hogy kitágul a végbél ne terhelje hosszasan a hátsó hüvelyfalat.
- Ha csak pár naponként jelentkezik székelési inger a fent leírt étkezi javaslat mellett testmozgás ajánlott végezni.
Érdemes naponta végezni székrekedés elleni tornát és fontos megtanulni az intim tornát, hogy a gátizmok a tartó és támasztó funkciójukat el tudják látni és megszűnjön a végbélsérv.
Jelentkezzen intim tornára, ez hatékonyan segít a problémák megelőzésében és megszüntetésében
A speciális torna mellett a gyógyulást segítő életmódbéli tanácsokat is megtanulhatod
Ezek mellett keress fel nőgyógyász és vagy proktológus szakorvost
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Hüvelysérv, vagina descensus, prolapsus
Fontos tudni, hogy a női test alulról nyitott és sérülékeny.
Egyedül a gátizmok biztosítják a medence alsó kimeneti nyílásainak zárását.
A hüvelyfalak és a gátizmok meggyengülése vagy sérülése, a falához támaszkodó kismedencei szervek bedőlését is eredményezheti.
A hüvelyfalak süllyedése, önmagában a méh süllyedése, előreesése nélkül is kialakul.
Összerogyik a hüvely falszerkezete és lesüllyedve alul ki boltosul.
Önvizsgálatnál, kitapintható és újjal visszadugható a bemeneti szövetrész.
Milyen okok vezethetnek a hüvely süllyedéséhez:
- Általános kötőszöveti és izom gyengeség
- Nemi élet hiánya
- Ülőmunka, görnyedt ülőtesttartás
- Jelentősebb fogyás után
- Tágítással járó műtéti beavatkozások után pl: méheltávolítás után
- Tartós has űri nyomásfokozódásnál
- Változókori ösztrogén hiány következtében
Nézzük, mi a teendő ha meggyengülnek a hüvelyfalak:
Mivel a gátizomzat az alsó tartószerkezete a testünknek, ezért első lépésként tanuljuk meg az intim tornát, hogy visszatornázhassuk a hüvelyben lévő szorító erőt.
- Ha gyengék a kötőszövetek, akkor dinamikus elongációs gyakorlatokkal tudjuk a fasciákat karbantartani, ezt szintén az intim torna tanfolyamon meg lehet tanulni.
- Tegyük gyakoribbá a szexuális együttlétet. Ez legyen jó élményű és kellő időtartamú, hogy a megfelelő érzeteket megtapasztalhassuk a hüvelyben.
- Fontos az egyenes háttal való ülés, amikor a lumbális gerinc íve (lordozisa) megtartott,hogy ne nyomja a belek súlya a kismedencei szerveket.
- Túlsúly esetén a zsigeri részek az optimálisnál nagyobb mértékben vannak kipárnázva.
Rövid idő alatt létrejött nagyobb fogyás után összeesnek a hasi képletek, és az addig megnyúlt kötőszöveti részek és meggyengült gátizmok nem tudják kellőképpen ellátni a tartószerkezeti funkciójukat. Fogyókúrázással párhuzamosan el kell kezdeni az intenzív intim tornát. - Hüvelyi műtétek jelentős tágítást idézhetnek elő. A bő, meglazult, tág hüvely sok kellemetlen intim panaszért felelős. Pl hüvely puki tapasztalása vagy fürdésnél hüvelybe áramló víz, vagy hüvelyorgazmus csökkenése. Ezért regenerálni kell műtétek utána a gátizmokat az intim tornával és párhuzamosan érdemes regenerálni a hüvelyflórát is.
- Tartós nyomásfokozódást (ami lehet fizikai munka vagy intenzív testedzés) kerülni kell. Gondoljuk végig, hogyan lehet másképpen végezni a nyomásfokozódással járó dolgot. Készítsünk B tervet ehhez.
- Menopauzában az ösztrogén hiány nagyban hozzájárulhat a kismedencei szervek megereszkedéséhez, ezért érdemes helyi ösztrogén tartalmú krémet használni és a táplálkozást kiegészíteni fitoösztrogénekkel. Ma már rendkívül hatékony receptor aktiváló hormon hatású, de hormon mentes vény köteles készítményeket is lehet kapni, ami helyreállítja a nők életminőségét az életmóddal és az intim tornával komplettálva.
Az intim torna minden korban segít a megelőzésben és a problémák megszüntetésében.
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Az örömizmoknak is jár a törődés
A gátizomzat az egyik leg hálásabb izomcsoportunk!
Már Pár hét tornáztatást is meghálál nekünk! – és cserébe, rendbe teszi az önbizalmunkat, felélénkíti a párkapcsolatunkat, és eddig nem tapasztalt plusz energiákkal halmoz el.
A női „örömizmok” tényleg örömöt adnak!
A gátizmok az intim tornával való edzéstől remek kondíciót szereznek, ami megvéd az olyan kellemetlen problémáktól, mint a tüsszentésnél, jó ízű nevetéskor vagy szökdelés, futás alkalmával tapasztalható vizeletvesztés, széltartási nehézség, tág hüvely érzet, vagy aranyér. Egy kis odafigyelés a mellőzött, rejtett izmokra és ő megörvendeztet minket szuper orgazmusokkal a párunkat pedig új élményekkel. Nem csak a hálószoba hangulata lesz izgalmasabb, de bátran szökdelhetünk örömünkben és szaladozhatunk is anélkül, hogy váratlanul kellemetlen vizeletcsepegés lepne meg.
Ez a kis huncut izom köteg szereti ha edzik őt, mert ilyenkor kap friss tápanyaggal és oxigénnel teli vért és jó kondícióba kerül. Ezekért cserébe lemondhatunk az altesti gyulladásokról a menstruációs diszkomfortról, hólyagsüllyedésről és méhsüllyedéstől a tág hüvelyről, amibe belemegy a levegő meg a víz és csak ritkán jön össze benne az orgazmus.
Nagy segítségünkre lesz, ha szülni készülünk, mert ha kényeztettük a kedvencével –az intim tornával- akkor megvéd minket a szülés szövődményeitől, könnyen és gyorsan átsegít minket a szülés nehézségein.
Ha nem hanyagoljuk el ezt a kis tenyérnyi területet, akkor szülés után hamarosan jó testi és lelki formában érezhetjük magunkat neki köszönhetően!
Ő egy igazi kis energia pumpa és meghálálja azt a kis tornával ráfordított időt, és felturbózza a testünket. Könnyed szabad mozgást ad nekünk, mert a medenceöv csontjait alulról összehúzva felszabadítja a combcsont fejet és a keresztcsontot. Ez a kis gátizmocska nem sokat kér, viszont sokat ad! Szexuális és szociális beilleszkedésünk kulcsfontosságú eleme. Kényeztessük, rendszeres intim tornával és avval fogja viszonozni a befektetett figyelmet, hogy hosszútávon biztos tartófőfala lesz a medencénknek, amit alulról többrétegű rostjaival bezár, és belülről pedig megtámasztja has űri szerveinket, rekeszizomként védve az intim komfortunkat, egészségünket és a párkapcsolatunk jó létét.
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Miért ajánlom ezt a fajta intim tornát
Az intim medical módszer, női intim torna programjának pozitív hatásai
- -Gazdagabb lesz a női szerveid oxigén ellátása, ami kisöpri az intim problémáidat
- -A Záróizmaid ereje nő, így az inkontinencia: vizelet-, széklet, széltartási panaszok megelőzhetők
- -Az aranyeres panaszok enyhülnek, megszűnhetnek
- -Segíthet a székrekedés megszüntetésében, serkenti a renyhe bélműködést
- -Az intim erőnlét segíti az intim nyálkahártyák védelmét, így csökkennek az irritációk
- -Az edzett intim izmok segítik elkerülni a húgyúti és hüvelyi fertőzések kialakulását
- -Megszűnhet a felfázásra való hajlamod hiszen javul a kismedencei vérkeringés
- -Az intim fittség csökkenti a krónikus kismedencei gyulladások esélyét
- -A rendszeres torna pozitív hatást gyakorol a méhed, a petefészkek, a húgyhólyagod, és a belek működésére
- -Az edzett gátizmok megfelelő alátámasztást adnak a kismedencei szerveknek, hogy az alhasi szervek süllyedéseit megelőzheted (hólyagsérv, hüvelysérv, bélsérv, végbélsérv, méhsüllyedés)
- -Mióma, ciszta, endometriózis gyógyulási folyamatát segíti a rendszeres torna
- -Menstruációs díszkomfortod csökken a rendszeres tornától, Pl:görcsös menzesz esetén
- -A Változókori intim panaszokat enyhíti és segít megelőzni az állapot romlásokat.
- -Hüvely izomzata erősebb lesz, az intim érzeteid és a libidód is felhangolja
- -A szexuális energiád fejlesztheted ha rendszeresen végzed a gátizom tornát
- -Javíthatja az Orgazmus készséged
- -Fokozódik a női szerveid energia ellátása ezáltal nő a vitalitásod, kisugárzásod
- -Ápolni fogja és színesíti a párkapcsolatod, igényesebbé teszi a szexuális életed
- -Ha Babát szeretnél ezzel a tornával felújíthatod a „babaházat”: segíti a teherbeesést
- -Petevezetékek átjárhatóságát javíthatja így csökkentheti a meddőség kockázatát
- -A szüléshez előkészített gázizomzat megkönnyítheti a szülésed, csökkentheti a szülési szövődmények kialakulását
- -Elősegíti a szülések és műtétek utáni gyorsabb felépülést, regenerációt
- Edzett gátizommal már biztonságosan sportolhatsz, futhatsz, aerobikozhatsz, úszhatsz, anélkül, hogy intim panaszaid jelentkeznének mint pl:akaratlan vizeletvesztés.
- Javulhat az alsó végtagok nyirokáramlása,
- Az edzett gát a Core funkciója révén csökkentheti a derékra és térdekre nehezedő nyomást, így enyhülhetnek az ebből eredő derék és térd fájdalmak
- Testtudatot és koordinációt fejleszt ez a program, így jobban megismered tested jelzéseit.
- Megtanulsz lazítani és befelé figyelni, mivel kizárólag csak kiscsoportos vagy egyéni foglalkozáson veszel részt családias hangulatban.
- A tornához kapcsolódó légző és nyújtó gyakorlatok segítik a kismedencei blokkok oldását az energia áramlását és az önmagadhoz való kapcsolódást
- A komplex program hatására oldódhatnak benned azok a blokkok melyek fenntarthatják a panaszaid lelki hátterét, felszabadultabb leszel!
- Az intim erőd fejlesztése növeli fogja az önértékelésed, magabiztosságot ad
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Teendőid hólyagsérv esetén, cystocele
A hüvely elülső falának gyengesége miatt a húgyhólyag kimozdul és rádől, beledől a hüvelybe. Ez kitapintható, önvizsgálattal, álló testhelyzetben a hüvelybe nyúlva az elülső falon érezhető a hólyag bedomborodása. Ez különféle tüneteket okoz a süllyedés nagyságától függően.
Ilyen pl
-
- Alhasi, tompa húzó jellegű fájdalom
- fájdalom nemi aktus közben
- hüvelyben idegen test érzet
- szeméren résben megjelenik “diónyi,tojásnyi vagy akár fél narancsnyi” szövet
- a süllyedés fokozódásával vizeletürítési nehézség tapasztalható (nyomni kell, hogy kijöjjön a vizelet)
- súlyos esetben a hüvelybe nyúlva kell előre billenteni a hólyagot, hogy kiürülhessen a vizelet
Teendőid az intim torna mellett:
-Kerüld a vizelet hosszas tartogatását. Amikor jelentjezik a vizeltürítés ingere menj el a mosdóba.
-Kerüld a nyomva ürítést ,las lazítása mellett inditsd el a vizeletsugarat.
– Fontos a megfelelő hidratálás.
-Kerüld a cipekedést.
-Kerüld a hosszas áldogááálást.
-Rendezd ha van székrekedésed.
-Kerüld a futást és a megterhelő sportokat.
Rendszerrs intim tornával jelentősen csökkentheted a panaszokat
Húgycsősérv (Urethrokele): A húgycső, hüvely irányába történő kiöblösödése.
Ez a gyengeség akkor jelentkezik, ha az elülső hüvelyfal és a húgycsövet alátámasztó szövetek elégtelensége miatt erősen elő boltosul a húgycső és a hüvelyfal.
Vizelet vagy székletürítés közbeni préseléskor intenzívebben tapasztalható.
Az intim torna hatékonyan alkalmazható a megelőzésben a panaszok enyhítésében és a gáti erőnlét visszaállításában.
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!
Szex szülés után
A férfiak többsége türelmetlenül várja a lehetőséget, hogy mikor lehet újra házaséletet élni.
A nők többsége viszont a megváltozott testi és lelki állapotoktól még nem kíván rögtön fejest ugrani a szex gyönyöreibe. (főleg ha szülés előtt sem volt túl élvezetes a nemi aktus)
A meggyengült hüvely miatt mind két fél számára új érzeteket ad a szex.
Ha a kellemetlen vagy fájdalmas intim érzetek így marad, a párkapcsolatban idővel feszültséget okoz.
Ez a megváltozott állapot mind a nők mind a férfiak önbizalmát megingatja.
A férfiaknál ez elindíthat más nők felé egy kalandvágyat, bizonyítás vágyat ami akár a házasság széthullását eredményezheti.
A szülés utáni első félévben tapasztalható depresszió és az intim testtájék változása nehezebb érzések elé állítja az anyukát.
kattints ide és Olvasd el milyen intim panaszokkal találkozhatsz ha meggyengülnek a gátizmok
Kis baba gondozása mellett nehéz tudatosan figyelmet fordítani a női minőségünkre.
De mégis fontos ezzel is foglalkozni az önbizalmunk és a párkapcsolatunk érdekében.
Tanuld meg a szülés utáni intim torna gyakorlatokat szakszerűen és építsd be a napirendedbe.
Legyél tudatos erről, hogy jó lehessen a testi, lelki közérzeted, a szex élményeid és a párkapcsolatod.
Vallom, hogy ha egy nő rendben van akkor a család is rendben van, szűkebb és tágabb környezetünkre egyaránt kihatással van az hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, a szexualitásban és a kapcsolatunkban.
A szülés utáni gátizomgyengeség rendbe hozható rendszeres személyre szabott intim torna edzés programmal. várlak szeretettel.
Ellenőrizd, milyen állapotban vannak a gátizmaid tesztünk kitöltésével!
vagy akár Jelentkezz intim torna tanfolyamaink egyikére már most!